kiadó apartman · 2021.10.10.

Partapartman Gyula

Nyugodt pihenés Gyulán a Várfürdő közelében. Négy apartmannal rendelkezünk, melyek kialakításakor messzemenőkig figyelembe vettük az Önök igényeit. Mindegyik apartman jól felszerelt, található bennük televízió, hűtő, étkészlet és minden a mi a komfortos kikapcsolódáshoz szükséges. Kedves Leendő vendégeink. Szeretettel üdvözöljük Gyula városában, melyet az alföld gyöngyszemeként is méltán említenek.

Négy apartmannal rendelkezünk, melyek kialakításakor messzemenőkig figyelembe vettük az Önök igényeit. Mindegyik apartman jól felszerelt, található bennük televízió, hűtő, étkészlet és minden a mi a komfortos kikapcsolódáshoz szükséges.

A szálláshely fekvése minden szempontból igen kedvező, ugyanis aki csendre és pihenésre vágyik az is, vagy aki hamar, gyorsan szeretné elérni a belvárosi szórakozóhelyeket, tereket, szökőkutakat, kávézókat, az is meg lehet elégedve az elhelyezkedéssel. A várfürdő bejárata egy kellemes rövid vízparti sétával elérhető, mely séta a Gyulát átszelő un. Kiskörös partján vezet. Szintén gyalog elérhető a Gyulai vár, és sétálóutca.

4000,-Ft/fő/éjtől
NTAK: MA20001538
Forrás: szallashirdeto/Part Apartman